slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3 slideshow 4 slideshow 5 slideshow 6 slideshow 7 slideshow 8 slideshow 9 slideshow 10 slideshow 11 slideshow 12

Jelenlegi hely

Túrabeszámolók 2016

2016. november 27. Tovább a Dornyay Béla emlékúton

A Bakonyi Kalandorok kis csoportja 2 napos nyári túra keretében járta be a sárga sáv jelzés nagy részét a Bakonyban. November utolsó vasárnapján elérkezettnek láttuk az időt, hogy a hiányzó 14 km-t is bejárjuk, begyűjtve az összes pecsétet az igazolófüzetbe. Reggel 9 óra környékén 27 túratárs gyülekezett a Vinye.hu büfében, meleg teával, forralt borral indult ez a túra. Rövidesen elhaladtunk a Kőpince-barlang, majd a Kőpince-forrás mellett,  jött némi kis emelkedő, ekkor már a Zörög-hegy oldalában jártunk. Szép, napsütéses időt kaptunk, tisztán láthattuk a pannonhalmi apátság épületegyüttesét.

Csakhamar újra kiértünk a fák közül, és fel-feltűnt a cseszneki vár is. Jó tempónknak köszönhetően volt időnk kitérőt tenni a 13. század közepén épült várhoz, amely a mintegy 350 méter magas Vár-hegyen áll és még romjaiban is lenyűgözi az arra járót. A déli harangszó itt ért bennünket, mindannyian jó ízűen fogyasztottuk el otthonról hozott szendvicseinket.  A Várvölgy Vendéglőben pecsételtünk, söröztünk, majd a sárga jelzésen lassan magunk mögött hagytuk Csesznek házait.

Az Aranyos-völgyön keresztül hamar leértünk Porva-Csesznek vasútállomására, itt főtt virsli és forralt bor várt bennünket, no és a még hiányzó válasz az igazolófüzetbe. A híres kutatóról, Dornyay Béláról elnevezett emlékút itt véget ért, de mi még visszasétáltunk Vinyére, közben többször átkeltünk a megáradt Cuha patakon és már alig vártuk, hogy a messze földön híres, betyáros tönkölylángost ízlelhessük.

Azok a túratársak, akik nyáron és most is velünk tartottak a sárga ösvényen, ne felejtsék el beküldeni igazolófüzetüket az Ösvénytaposó Baráti Társaságnak, hogy rövid időn belül kézhez kaphassák jelvényüket.

Andorka Zsuzsanna

 

 

 

2016. november 13. Sokorói Kalandok

Túrabeszámolóm a Természetjáró Turista Magazin weboldalán jelent meg.

Tunner Levente

 

 

 

2016. szeptember 23-25. Szekszárdi bor- és gasztrotúra

Borbarát csapatunkkal a Balaton-felvidék és Villány után idén újabb történelmi borvidéket kerestünk fel, ezúttal Szekszárdra látogatunk. Péntek este találkoztunk a Szőlőhegyen lévő Strázsa Vendégházban, ahol igényes szállás, gyönyörű panoráma és finom házi pálinka fogadott. Este bőséges paraszttálas vacsoránk elköltése közepette beszélgettünk az egyesület közel- és távolabbi jövő terveiről, túráiról. Némi borozgatás és mulatozás után tértünk nyugovóra.

Szombaton várt csak ránk az igazi, nagy kaland. Hogy „energiánk majd leverje Paksot”, hagymás, szalonnás, kolbászos tojásrántottát reggelizünk, és nekivágunk a Szekszárdi-dombság szurdikainak, völgyeinek, hegyeinek, pincéinek. Néhány kilométeres „hullámvasút” a szőlőkordonokkal teli Szekszárdi-dombságon, majd elértük első „pecsételő helyünket”, a Bodri Pincészetet. Szekszárd meleg színeihez és tradícióihoz szervesen illeszkedő téglaépületekből épült pincészet teljesen magával ragadta kicsit szusszanni vágyó csapatunkat.

Miután 2015-ös szekszárdi cuvée-t kortyolgattunk, végigjártuk a hazai pincék legjelentősebb építőmestere, Heimann Ferenc alkotta monumentális pincerendszert. Csak ámultunk és bámultunk, az 1800 négyzetméteres alapterületű pince mintegy félmillió nagyméretű, rusztikus téglából épült. Tizenkét kupola teszi változatossá és hangulatossá a belső teret, nem véletlen, hogy Közép-Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéjének tartják ezt az építményt. Itt bizony szívesen elidőztünk volna naphosszat, na de nem tehettük, mert még több helyen volt jelenésünk.

A Cinka-patak melletti Csatári-völgyből kanyarodtunk fel következő bortúrás állomásunkhoz, a Fekete Borpincéhez. Egyből magával ragadott a kilátás mindenkit. A pincészet árnyas teraszáról olyan fantasztikus panoráma nyílt a szőlő fedte dombságra, amelyet szívesen csodálnánk nap, mint nap. Kóstoltunk könnyed rozét, kuriózumnak számító fehér, gyöngyöző kadarkát, bársonyos cabernet savignont, végül a koronát a tüzes bikavér jelentette. Fekete Mihály Endre a Borpince tulajdonosa sokat mesélt nekünk arról, hogy mitől lesz igazán tökéletes és szerethető a szekszárdi bor. Ha erre járunk legközelebb, a hordóba épített szaunát feltétlenül kipróbáljuk. Borkorcsolyaként medvehagyma krémes falatkákat és pogácsát ropogtattunk.

És ez még koránt sem a vége mai kalandjainknak. A szőlőhegyeket járva láttuk, hogy több helyen már megkezdték a szüretet és gyönyörű őszi színekben parázsló szőlőlevelek is kísérték utunkat. Mielőtt felkanyarodtunk volna a Heimann Pincészethez, meglátogattuk Nagybátyám tanyáját, ahol nagyon megörült nekünk és elő is került finom kadarkája és néhány fürt szőlő. Ezúttal is köszönjük a kedves vendéglátást spontán érkező vidám csapatunk nevében. Bizony rohant az idő, de a közelben lévő „nagyágyút” nem hagyhattuk ki, irány az Iván-völgyi Heimann Borbirtok. Heimann Zoltán, aki a Szekszárdi Borvidék elnöke is tárt karokkal fogadott minket és a hegygerincen lévő mediterrán kilátást nyújtó teraszon kóstolhattuk a pincészet remekműveit, majd bemutatta a borkészítés mesterműhelyét.

Dr. Moser Tamás keresztjénél és a közelmúltban épített Bati-kereszt kilátónál érte egyre fáradó, de mégis egyre jobb kedélyű csapatunkat a naplemente. A 20 méter magas kilátó a Szekszárdi-dombság északi részén, annak egyik legmagasabb pontján, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra közvetlen közelében épült.

Visszaérkezvén vendégházunkhoz a 7 hektáron gazdálkodó Tringa Pincészet 8 tételes borkóstolóját élvezhettük és vacsorára pincepörköltet meríthettünk. Az kilométerekben és finomabbnál finomabb borokban gazdag napunk után viszonylag hamar elfáradtunk és nyugovóra tértünk.

Vasárnap reggel házigazdánk házi kőrözöttel és virslivel fogadott, majd felkerestük a Szekszárdi-dombság legszebb tavát, a horgászparadicsomot, a Szálkai-víztározót. Az 5,7 hektáros, mesterséges tavat természetesen gyalogszerrel kerültük meg a Dél-Dunántúli Kéktúra ösvényét is hosszan koptatva. Jó kétórás túránkról a Dél-Dunántúli Piroson tértünk vissza a faluközpontba, ahol jóízű ebéd elfogyasztása közepette elevenítettük fel a hétvége legviccesebb momentumait.

Hazafelé tartván még rápillantottunk a híres Gradowski 1918 Pincészetre, Lajvér Borászatra és a híres Görögszó fémjelezte szőlőterületre. Megcsodáltuk a Mausz vagy más néven Mayer-kápolnát, melyet a 19. század végén építettek és a 2000-es években újítottak fel. A faluból ehhez a kápolnához mentek fel egykor húsvét után a hívek, hogy megemlékezzenek az emmauszi tanítványok és Jézus útjára.

A Szekszárdi történelmi borvidék talán nem tartozik a legfelkapottabbak közé, de aki velünk tartott ezen a hétvégén bizonyára kellemesen csalódott és szívesen visszatér újra és újra. Már azt is tudjuk, hogy Szekszárd is szívesen lát minket bármikor hasonló vendégszeretetével, csodálatos tájaival és zamatos boraival!

Jövőre várhatóan irány Tokaj!

Tunner Levente

 

 

 

2016. szeptember 18. Bakonybéli családi nap

Szeptember harmadik vasárnapján ismét célba vettük Bakonybélt, és a Pikoló vendéglőt, hogy kicsik és nagyok együtt vegyenek részt a Bakonyi Kalandorok által megrendezett családi napon. 9 óra után kezdtek gyülekezni a túratársak, végül 102 Kalandor vágott neki a kisvonatozásnak, majd a túra gyalogos részének.

A vendéglőben a gyerekek lufit fújtak, festettek, csodaszép Micimackók, Ficánkák, Verdák és Törpillák születtek, amit aztán a nap végén haza is vihettek.

Délelőtt a kisvonattal a bakonyi Gyilkos-tó felé indultunk, ahol elfogyasztottuk az otthonról hozott elemózsiánkat, a gyerekek fára másztak, kergetőztek, labdáztak, a túra végén piros kavicsot gyűjtöttek, a felnőttek közül pedig páran megállapították, hogy ez a Gyilkos-tó bizony szebb, mint az erdélyi nagytestvére.

Az idő hamar elröpült, lassan indulnunk is kellett vissza a vendéglőbe, ahol ismét kitettek magunkért, hiszen finomabbnál finomabb falatok vártak ránk.

Bátran mondhatom, hogy mindenki, aki velünk töltötte ezt a napot, sok-sok vidám percet élhetett át, gyönyörű tájon koptathatta a bakancsát, jó kis beszélgetésekbe kapcsolódhatott be és ehetett, ihatott finomakat a Pikoló vendéglőben.

Köszönjük, hogy ennyien velünk tartottatok, ígérjük, hogy jövőre is kitalálunk valami tartalmas programot kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Andorka Zsuzsanna

 

 

 

2016. április 30. TeSzedd a Kéken - Zirc-Bakonybél

Április utolsó szombatján Egyesületünk is megragadta az alkalmat, hogy a TeSzedd a Kéken önkéntes szemétszedési akcióban részt vegyen.

Vidáman gyülekeztünk reggel Zirc központjában, rövid készülődés után indultunk is a Pintér-hegyi Parkerdő irányába, hogy nekilássunk a mai feladatunknak: a kéktúra Zirc és Bakonybél közti szakaszát járjuk végig, szemétszedéssel egybekötve. Kőris-hegyen, - ahol rövid pihenőt tartottunk, falatoztunk, felmentünk a kilátóba, sőt még csúcspálinkát is fogyasztottunk, - főleg a kijelölt tűzrakóhely környékén találtunk sok oda nem illő tárgyat, ami érthetetlen, hiszen ott több szemetes is ki van helyezve.

Ahogy közeledtünk Bakonybél felé, a Lipka-úton ismét megszaporodott a kommunális hulladék, szerencsére azonban összességében nem volt annyira elkeserítő a helyzet, mint amire többen számítottunk. Kis csapatunk szorgosan dolgozott, ennek eredményeképpen 1-1 nagy zsák szemetet hagytunk Borzaváron, a Kőris-hegyen és 2 zsákkal Bakonybélben.

A nap zárásaként a Pikoló vendéglőben elfogyasztottunk egy tál meleg levest és közben arról társalogtunk, hogy legközelebb is részt veszünk a hasonló akciókban.

Andorka Zsuzsanna

 

 

 

2016. április 03. Medvehagymázás a Gerecsében

Túrabeszámolóm a Természetjáró Turista Magazin weboldalán jelent meg.

Tunner Levente

 

 

 

2016. február 06. Hótalpakkal a Schneeberg dupla csúcsán

Két héttel a túra előtt beköszöntött a tavasz, így – jobb híján – fohászkodtunk az égiekhez, szórja meg a hegyet friss, ropogós porcukorral, jöjjön a hideg, miben meg is maradhat a havacska és szombaton verőfényes napsütésben élvezhessük ezt a csodás téli túrát. Szép is lenne, ha minden ilyen könnyedén működne. Többen aggodalmukat fejezték ki a kilátástalan prognózis miatt, hiába mondtam, hogy korai még nyugtalankodni, néhányan idejekorán vissza is mondták a túrát. Na, ők most ehetik a kefét, mert imáink meghallgattattak és három napos hóesés után, szikrázó napsütésben, szinte szélcsendben vághattunk neki hótalpas kalandunknak. Jártunk már a Schneebergen szélviharban, a Raxon jégviharban, hóviharban, de ilyen szerencsénk még nem volt és - ki tudja - lehet, soha nem is lesz, hogy ennyire ideális körülmények közepette hótalpazhassunk.

Egy kicsit többen is a maximális létszámkorlátnál, 29-en gyülekeztünk reggel fél 9-kor a Losenheimi négyüléses felvonó alsó állomásának parkolójánál (871 m). Túravezetőink ma a magashegyi túrák vezetésével foglalkozó Trekwolf (http://trekwolf.hu/) csapatából érkeztek. Garamszegi Tamás és Pádár Béla kiosztották a résztvevőknek a hótalpakat, majd az elsők között mentünk fel a felvonóval az Edelweisshüttéig (1235 m). A hütténél túravezetőinktől megkaptuk a szükséges instrukciókat a hótalpak használatához, elkészültek a csoportképek népes csapatunkról és kisebb szerelvényigazítás után nekivágtunk a Hochschneebergnek. Tudtuk, hogy nehéz túra vár ránk, így nem sokat időzhetünk.

A hótalpakat először hátizsákunkra rögzítettük, de kb. száz méter hótaposás után úgy döntöttünk, felvesszük, végül is azért hoztuk. A hóban sokkal könnyebben haladtunk a hótalpakkal, de gyakran késztetett megállásra a csodaszép, friss hóban és vakító napfényben fürdő erdei táj. Itt bizony akár több ezer képet is készíthettünk volna, de azt az élményt mégsem lehet képekben hazahozni vagy néhány sorban visszaadni, visszaidézni, meg kell élni és mi hálásak lehetünk érte, hogy megélhettük.

Elhaladtunk egy fabodega mellett, amit akár találós kérdésnek is feltehetnénk, hogy sógorék vajon mit rejthetnek benne. Ezúton eláruljuk: ebben a lezárt kis fabodegában egy szán van, amit mentésre, betegek és sérültek szállítására használnak. A kereszteződésnél a gyorsabbak a gerinc felé vették az irányt, a hátul kullogók (velem egyetemben) pedig a kuloár felé. Utóbbi kicsit hosszabb, de kevésbé meredeken emelkedik. Sok sítúrázó is kihasználta az ideális hóviszonyokat ezen a csodás szombaton. Nem fáztunk felfelé. Sapka és kesztyű nélkül, felül csak aláöltözetben és kabátban is folyt rólam a víz… A pihenőket kihasználtuk a természet alkotta érdekes jégszobrok fényképezésére.

Végül 1 óra körül érkeztünk a Fischer-Hüttéhez (2049 m), ahol találkoztunk a gerincen falkapaszkodó túratársainkkal. Négy Kalandor kivételével mindenki felért a menedékházhoz. A többség ezt a nagyszerű sportteljesítményt még meg is fejelte a csúcsmászással!

A Klosterwappen (2076 m) csúcskeresztjéhez vezető gerincúton azért már határozottabban érezhettük, hogy csak-csak magashegyen járunk. A Hochschneeberg legmagasabb csúcsán álló hatalmas fémkereszt meseszép jégfodros köntösbe öltözött.

Még ha csúcspálinka és csúcscsoki itt nem is fogyott, a csúcsfotók nem maradhattak el. 2 óra körül indultunk le a hegyről, amikor meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyien tartanak még felfelé. Ereszkedésnek a gerincutat választottuk, ahol a meredek lejtőn fokozottan kellett figyelnünk a lépéseinkre. Elértük lassan a törpefenyőket, melyeket hótalpunk alatt majdnem teljesen ellepett a hó.

Vidám csapatunk igaz kissé fáradtan, de egészségesen és jókedvűen tért vissza félötkor az Edelweisshüttéhez. Mivel a négyüléses felvonó már nem működött, így nem kellett rohannunk, belefért egy kis hüttézés is. A sörözés után immáron hótalpak nélkül ereszkedtünk le a parkolóhoz, ahol már félhomályban, de még fejlámpa nélkül „landoltunk”.

Íme, a mért adatok Garmin órám szerint: táv: 16,87 km; magasságnövekedés: 941 m; összes eltelt idő: 8 óra 7 perc. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy az eredetileg tervezetthez képest miért lett hosszabb a túra: 1. mert felfelé a kuloárban kerültem, 2. visszafelé az Edelweiss-hütte előtt is tettünk egy kis kerülőt a nagyobb szint elkerülése végett és, végül mert nem értük el a „levonót”, így gyalogolhattunk le a négyüléses aljához. Véleményem szerint nem is érdemes ezen sokat rágódni, elsősorban úgyis a szintemelkedés határozta meg kihívásunk nehézségét.

Búcsúzásként bárkit megkérdeztem, nem szeretett volna hosszabb túrát, kellően elfáradtunk, de a küldetést mindenki erejéhez mérten teljesítette és örök emlékekkel térhettünk haza. Köszönjük a Schneebergnek, hogy ilyen kegyes volt hozzánk, nagyon szívesen visszatérünk máskor is. Aki ezt kihagyta, nagyon bánhatja, a résztvevők előtt pedig – kivétel nélkül – le a kalappal.

Tunner Levente

2013 Andras Ducz / Powered by ENICRA